Megint variálok
By JoeP
Akik régebb óta figyelemmel kisérik a blogot, emlékezhetnek rá, hogy valamikor létezett egy szeparációs elv: a rövidebb, news jellegű Ãrások a Technet blogra mentek, a hosszabb Ãrások pedig ide. Ez az utóbbi idÅ‘ben felborult. Nem akarok túlzottan belemenni a részletekbe - vagy én voltam béna, vagy a Technet blog admin felülete, vagy csak a szokásos karmám, hogy amihez közöm van, az elromlik, de legalábbis bravúros nyomozást tesz lehetÅ‘vé -, mindenesetre elég régóta már csak itt jelennek meg az Ãrásaim.
Eddig. Úgy tűnik, megmozdult az állóvÃz, talán újra megélénkül a Technet blog.
Az új felállás a következő lesz.
- A news jellegű Ãrások - mint például az utóbbi három - mennek a Technet blogra.
- A tanulmány jellegű, hosszabb Ãrások - mint például a korábban megjelent Exchange 2010 Ãrások zöme - megjelennek itt is, ott is.
- Az igazi, véres nyomozások történetei pedig maradnak itt.
Látható, hogy lesz némi átfedés. Az ok marha egyszerű: olvasómaximalizálás. Én nem tudom, hogy mit csináltok, de összehasonlÃtva a statisztikákat, még ilyen állapotban is jóval többen látogatják a Technet blogot, mint az EmaildetektÃvet. Azt viszont látnotok kell, hogy aki blogot Ãr, az azért teszi, hogy a mondanivalója minél több emberhez eljusson. (Mert pénzt, azt nem lehet keresni vele.)
Ez a duplikáció egyedül azt a kemény magot zavarhatja, akik kitartóan olvassák ezt a blogot, de olvassák a Technet blogot is. Hát… remélem, hogy vagytok olyan nagy fiúk, hogy le tudjátok kezelni azt a várhatóan havi egy-két duplikátumot. (-;
By JoeP
december 15, 2009 at 00:13
Tags: administrativa Posted in: általános


3 Responses
Csonthéjasként lexarom a technetblogot. Ott amúgy is töszöröződik a bejegyzések zöme.
Önspam.
Persze olvasom, de téged csak itt.
Nekem a Technet bloggal tele van a hocipom. Fel van veve iGoogle-ba, de teljesen idiota az RSS-e, nagyon sokszor nem idorendben tolja ki a dolgokat, hanem csak ugy ad-hoc. Gyanitom, hogy a korrekciok idegesitik az RSS motort - de attol meg zavaro. Volt mar olyan is, hogy az RSS nem szolt egy uj cikkrol, csak sokkal kesobb.
Hacsak lehet, azt a par embert, akit permanensen olvasok (JoeP, LepenyeT, Gaba, delZubu), inkabb a sajat blogjan keresztul olvasom, azok valahogy megbizhatobbak, plusz kulon kis ablakban tudom megjeleniteni az iGoogle fooldalan.
Az RSS sajnos kicsit hibás, amikor módosul egy cikk, akár csak egy betűt is, újra megy az RSS feed-re. Ha minden jól megy, hamarosan megszűnik ez a hiba.
Leave a Reply